OS Országos Sajtószolgálat
2018. július 22. vasárnap
Ismertető


2017. december 7., csütörtök 18:51

A Földművelésügyi Minisztérium közleménye (2. rész)
    Budapest, 2017. december 7., csütörtök (OS) -

    Az a négy-ötezer munkaóra, amelyet egy-egy nagyobb csipketerítő elkészítésébe fektetnek a művészek, már önmagában is jelzi a feladat emberpróbáló nagyságát. A generációról generációra hagyományozódó alkotóművészet, a különféle csipkék készítésébe fektetett idő, energia és szakértelem méltán teszi egyedülállóvá ezeket a textilműveket, s nem utolsó sorban, méltán tesz büszkévé bennünket is – emelte ki beszédében az államtitkár. Majd emlékeztetett arra, hogy a Földművelésügyi Minisztérium és a Hungarikum Bizottság egy újfajta programot indított az elmúlt esztendőkben "folkTREND – a hagyomány a régi, a stílus új" néven, amelynek célja ősi motívumkincsünk megjelenítése a mai divatban, a zenében, vagy akár az építészetben is.

     Kiadó: Földművelésügyi Minisztérium

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.