OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 18. csütörtök
Ismertető


2017. december 13., szerda 16:02

Az LMP parlamenti frakciójának közleménye
    Budapest, 2017. december 13., szerda (OS) - LMP: Csúcsra járatott fonódó korrupció  -

    Még a Fidesz által intézményesített korrupciós rendszerben is kiemelkedik a mai nap, amikor egyszerre derülnek ki az ország biztonsági rendszerét és védelmét alapvetően kikezdő korrupciós botrányok.

Az LMP álláspontja szerint a fonódó korrupció egyik fekete napja a mai: olyan ügyekről derülnek ki további sötét titkok, amelyek alapvetően befolyásolják Magyarország biztonsági, védelmi rendszerét, és komoly nemzetbiztonsági kockázattal is járnak a pénzszivattyúzáson kívül.

Céginformációk szerint Habony Árpádnak pont abban a hongkongi irodában van cége, ahol a kínai letelepedési kötvényeket forgalmazta a magyar állam. Továbbá a mai napon derült arra fény, hogy az erős nemzetbiztonsági kockázatok ellenére az Orbán-családhoz sok szálon kötődő Zaid Naffát már az első Orbán-kormány tiszteletbeli konzulnak kérte. Ugyancsak a nemzetbiztonsági érdekek forintosítására emlékeztet az azeri baltás gyilkos ügye, akit most alezredessé léptettek elő hazájában.

Ezekkel az ügyekkel Orbán Viktor és kormánya maga is a nemzetközi szervezett bűnözés aktív szereplőjévé vált. A 2018-as rendszerváltást követően az érintettek, mind a politikai, mind a szakmai felelősök büntetőjogi következményekkel kell, számoljanak, amiért eladták az ország biztonságát.  

Demeter Márta
országgyűlési képviselő

     Kiadó: LMP parlamenti frakciója

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.