OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 19. péntek
Ismertető


2017. december 13., szerda 21:52

A Honvédelmi Minisztérium közleménye (2. rész)
    Budapest, 2017. december 13., szerda (OS) -

    Dr. Földváry Gábor megköszönte a helyi közösségnek az érdeklődést és az együttműködést. "Kevés az anyagi áldozat, az anyagi forrás, ha nincs helyi szándék, akarat és eltökéltség. Köszönjük a Honvédelmi Minisztérium nevében, hogy meghallották a felhívást és felhasználták azt a forrást, amelyet a kormány az emlékezésre, az elhunytak emlékének ápolására fordított." – fogalmazott a helyettes az államtitkár.

A rendezvényen beszédet mondott még Szólláth Tibor, Hajdúnánás város polgármestere, valamint dr. Tiba István Csaba, a térség országgyűlési képviselője is. A sírok és az emlékmű megáldását követően a Magyar Tartalékosok Szövetsége Hagyományőrző Tagozatának tagjai korabeli, első világháborús ágyú lövéseivel tisztelegtek a hősi halált halt katonák emléke előtt.

Az országban fellelhető első világháborús emlékművek, valamint katonasírok felújítására szánt kétmilliárd forintos kormányzati keretből Hajdúnánás település több mint négymillió forint vissza nem térítendő támogatásban részesült, a Honvédelmi Minisztérium döntése nyomán.

     Kiadó: Honvédelmi Minisztérium

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.