OS Országos Sajtószolgálat
2018. december 11. kedd
Ismertető


2017. december 28., csütörtök 10:25

Az Állami Számvevőszék közleménye (3. rész)
    Budapest, 2017. december 28., csütörtök (OS) -

    51 jelentés készült többségi önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságokról, ebből 30 ellenőrzés a megyei jogú városok vállalatait érintette.
Az ÁSZ 2017-ben – öt nyilvánosságra hozott jelentéssel – befejezte a megyei múzeumok átfogó, mind a 19 intézményre kiterjedő, 2016-ban megkezdett ellenőrzéssorozatát. Idén is folytatta a korábban már ellenőrzött felsőoktatási intézmények utóellenőrzését, összesen 17 egyetemnél értékelték a számvevők az intézkedési tervek végrehajtását. Nyolc ellenőrzés egészségügyi, szociális és rehabilitációs feladatokat ellátó intézményeket érintett, további 17 olyan jelentés készült 2017-ben, amelyek köznevelési, szakképzési, humánszolgáltató és gyermekvédelmi intézmények gazdálkodását értékelték. Ellenőrzési ütemezésének és a törvényi előírásoknak megfelelően az ÁSZ idén is folytatta a költségvetési támogatásban részesült pártok és pártalapítványok gazdálkodásának ellenőrzését, utóellenőrzését. Összesen tíz ilyen jelentést hozott nyilvánosságra 2017-ben, és további pártok, pártalapítványok ütemezett ellenőrzését kezdte meg 2017. második félévében. Idén befejeződött még két közalapítvány – a MÁV Szimfonikusok és a Budapesti Fesztiválzenekar – ellenőrzése is.
     Kiadó: Állami Számvevőszék

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.