OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 20. szombat
Ismertető


2017. december 31., vasárnap 09:52

A Honvédelmi Minisztérium közleménye (1. rész)
    Budapest, 2017. december 31., vasárnap (OS) - Januártól tovább emelkedik a katonák bére

    Január 1-jétől folytatódik a katonák béremelése: újabb 5 százalékkal emelkedik a katonák illetménye. Ez a honvédelmi életpályában megkezdett bérrendezés 4. üteme, 2015 és 2019 között átlagosan 50 százalékkal emelkedik a katonák fizetése.
A honvédelmi vezetés számára – amint azt a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programban is leszögezte – a legfontosabb érték a katona, az ember, ezért kiemelt cél, hogy a hazát hivatásszerűen szolgálók számára biztos megélhetést és kiszámítható jövőképet biztosítson. Ehhez – kormányzati döntés alapján - a tárca lépésről-lépésre biztosít versenyképes fizetést a katonáknak. Ennek keretében kormánydöntés alapján 2018. január 1-jétől a katonák illetménye további 5 százalékkal emelkedik. Ezzel - a kormány döntéseinek eredményeként - 2010-től számítva a végrehajtói állomány illetménye több mint 70 százalékkal (átlagosan bruttó 140 ezer forinttal) emelkedett. A tisztek esetében ez az emelkedés 30 százalék (bruttó 110 ezer Ft), a közalkalmazotti állománycsoport esetében pedig 40 százalék (közel bruttó 66 ezer Ft).

     Kiadó: Honvédelmi Minisztérium

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.