OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 19. péntek
Ismertető


2018. január 1., hétfő 11:38

A Magyar Haltani Társaság közleménye
    Budapest, 2018. január 1., hétfő (OS) - A Magyar Haltani Társaság honlapján rendezett közönségszavazás eredményeként 2018-ban a balin viselheti az Év Hala címet. A három jelöltre összesen beérkezett ötezer-hétszázhetvenegy szavazat 38 százalékát kapta a verseny győztese, jelentősen megelőzve a második helyezett domolykót (33%) és a harmadik helyezett kövicsíkot (29%).

    A balin (Leuciscus aspius) legszebb halaink egyike. Nyúlánk, mérsékelten magas, oldalról lapított testét apró, ezüstszín pikkelyek fedik. Ragadozó életmódjának megfelelően a szája nagy, szeglete a szem alá ér. Fogai nincsenek, de a menekülő zsákmány megragadását segíti, hogy az alsó állkapcsa elől kissé fölfelé hajlik. Úszóinak alakja és elhelyezkedése szabályos. A mélyen bemetszett farokúszó szürkés, az alsó úszók vörhenyesek. Nagyra növő faj, a magyarországi horgászrekord 10,54 kg.
Főként a nagyobb folyók nyílt vizét kedveli, ahol kedvenc tápláléka, a küsz is csapatokban jár, a kis folyóknak inkább csak az alsó, torkolathoz közeli szakaszán fordul elő. Jó alkalmazkodóképességét mutatja, hogy megél a nagyobb állóvizekben, sőt még a félsós tengeröblökben is, de a vízszennyezésre érzékeny. A balin az Európai Unió közösségi jelentőségű hala, a fennmaradását szolgáló úgynevezett Natura 2000-es területek egyik jelölőfaja. A magyarországi állományai stabilak, ezért horgászata a szabályok betartása mellett engedélyezett.

     Kiadó: Magyar Haltani Társaság

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.