OS Országos Sajtószolgálat
2018. április 25. szerda
Ismertető


2018. január 2., kedd 20:42

Az MSZP Országos Központjának közleménye (2. rész)
    Budapest, 2018. január 2., kedd (OS) - Nyílt levél Deutsch Tamásnak

    Tény, hogy Horn Gyula az 1956-os forradalom idején karhatalmistaként teljesített szolgálatot. Az azonban hazugság, hogy saját népére lőtt volna. Az viszont szintén tény, hogy Horn Gyula az 1980-as évek kezdetétől az akkori pártközpont vezető munkatársaként azon dolgozott, hogy Magyarország lépésről-lépésre távolodjon a szovjet blokktól és közelebb kerüljön a nyugati fejlett, demokratikus országokhoz. Ennek a nyugati nyitásnak volt emblematikus eseménye Németh Miklós kormányának a döntése, a magyar-osztrák határ megnyitása 1989. szeptember 10-én, a több mint hatvanezer kelet-német menekült előtt, amiben Horn Gyula kezdeményező szerepet játszott. Ez a folyamat éppen az ellentéte volt mindannak, amit az Ön pártja, Orbán Viktor kormánya 2010 óta tesz, amikor az immár a nyugati szövetségi rendszerhez, az Európai Unióhoz és a NATO-hoz tartozó Magyarországot szövetségeseivel szembe fordítja és Putyin Oroszországához, továbbá más illiberális, azaz antidemokratikus országokhoz közelíti.

     Kiadó: MSZP Országos Központ

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.