OS Országos Sajtószolgálat
2018. október 15. hétfő
Ismertető


2018. január 4., csütörtök 14:49

Az Együtt - a Korszakváltók Pártja közleménye
    Budapest, 2018. január 4., csütörtök (OS) - Pataki Márton (Együtt): A Nemzeti Kommunikációs Hivatal túlköltése miatt a Közbeszerzési Hatósághoz fordul az Együtt

    A 25 milliárd forintos keretösszeg felett kötött szerződések semmisségét kell megállapítani   
A Magyar Nemzet hívta fel a figyelmet arra, hogy a Nemzeti Kommunikációs Hivatal a kormányzati kommunikációs beszerzések tárgyában 2016. november 25-én kötött keretmegállapodás 25 milliárd forintos keretösszegén felül, 46,7 milliárd forintért kötött egyedi szerződéseket a megállapodás alapján. Az Együtt álláspontja szerint ezzel a Hivatal megsértette a közbeszerzésekről szóló törvény előírását, mely szerint keretmegállapodás alapján beszerzett mennyiség - amely a konkrét esetben a keretösszeg függvénye - nem haladhatja meg a keretmegállapodásban előirányzott teljes mennyiséget. A keretösszeg "visszatöltésének" lehetősége a közbeszerzési hirdetményben nem jelent meg, így az ajánlattevők számára előre nem volt megismerhető, miközben alapvetően változtatja meg a szerződést.
Az Együtt a Közbeszerzési Hatósághoz fordul, hogy indítson ellenőrzést a Nemzeti Kommunikációs Hivatal központosított kommunikációs közbeszerzésével kapcsolatban, majd a törvénytelenség megállapítását követően pert a 25 milliárdos keretösszeg felett kötött egyedi szerződések semmissé nyilvánítása érdekében.
Budapest, 2017. január 4.

Pataki Márton
az Együtt elnökségének tagja

     Kiadó: Együtt - a Korszakváltók Pártja

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.