OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 16. kedd
Ismertető


2018. január 8., hétfő 14:10

A Magyar Liberális Párt közleménye (1. rész)
    Budapest, 2018. január 8., hétfő (OS) - Túl erős évkezdet – Magyarország úton az elszigetelődés felé

    Orbán Viktor büszkén állapította meg a minap a lengyel és az ír miniszterelnök budapesti látogatása kapcsán, hogy erős az évkezdet. A Liberálisok szerint azonban túl erős is, félő ugyanis, hogy ezért magas árat kell majd az országnak fizetnie. A következő hónapokban három, Európa és benne Magyarország jövőjét meghatározó ügyben döntenek. Most indulnak az egyeztetések a következő hét éves költségvetési keretről, az első félévben várható döntés a közös menekültpolitikáról, és megindul az euróövezet reformfolyamata is. Ezért különös jelentősége van annak, hogy mennyire konstruktív és együttműködő, vagy éppen destruktív és elutasító magatartást mutat Magyarország ebben az időszakban.

Mind a lengyel miniszterelnökkel folytatott tárgyalások, mind a miniszterelnök bajorországi látogatása azt erősíti, hogy a kormány nincs tisztában a tetteinek a súlyával. A magyar-lengyel kormányfői találkozón megerősítették a két kormány korábbi mereven elutasító álláspontját a közös szolidaritáson alapuló menekültpolitikával kapcsolatban. Bajorországban a kormányfő a koalíciós tárgyalások kényes időszakában támadta Angela Merkel kancellár menekültpolitikáját, míg a külügyminiszter éles vitába keveredett Martin Schulz SPD elnökkel, potenciális alkancellárral.
    
     Kiadó: Magyar Liberális Párt

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.