OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 19. péntek
Ismertető


2018. január 11., csütörtök 17:44

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának közleménye (3. rész)
    Budapest, 2018. január 11., csütörtök (OS) -

    A globális szabadalmi szupersztrádáról

A globális szabadalmi szupersztráda révén a hazai innovatív vállalkozások versenyelőnyhöz juthatnak.
A GPPH gyorsabb nemzetközi oltalomszerzést elősegítő eszköz, amely a legfejlettebb országok szabadalmi hivatalainak hálózatos együttműködésén nyugszik. A rendszer lényege, hogy egy korábbi szabadalmi bejelentéssel kapcsolatban elvégzett újdonságkutatás és vizsgálat eredményei egy másik szabadalmi hivatal előtt is felhasználhatók, erőforrásokat és időt takarítva meg.

A VSZI – a világon huszonötödikként – most ehhez a hálózathoz csatlakozott, így az általa készített kutatási és elővizsgálati jelentések alapján az érintett bejelentéseket – a nemzetközi szabadalmazási eljárás későbbi szakaszaiban – az eljáró szabadalmi hivatalok lényegesen gyorsabban (az átlagos 4-7 évnél akár évekkel rövidebb idő alatt) bírálják majd el. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a VSZI szolgáltatásait igénybe vevő hazai vállalkozások évekkel hamarabb szerezhetnek külföldi szabadalmakat, ami globális szinten is versenyelőnyt jelenthet számukra. A magyar vállalkozások számára legfontosabb az európai jelenlét, a VSZI közreműködése nyomán 38 európai országban is hatályosítható a szabadalmuk.

     Kiadó: Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.