OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 19. péntek
Ismertető


2018. január 14., vasárnap 12:03

A Demokratikus Koalíció közleménye
    Budapest, 2018. január 14., vasárnap (OS) - DK: Szita Károly a kormányt választotta a kaposváriak helyett

    Szita Károly kaposvári polgármester ismét az Orbán-kormányt választotta a kaposváriak helyett. Szita pénteken a budapesti bálnában mondta fel a habonyi leckét Soros Györgyről, miközben egyetlen szót sem szólt saját kollégáiért, a kaposvári önkormányzati dolgozókért, akik sztrájkra készülnek a megalázóan alacsony fizetésük miatt. Szita Károly mára olyannyira belefeledkezett a Fidesz kiszolgálásába, hogy észre sem veszi azok problémáit, akiket képviselnie kellene.

A Demokratikus Koalíció szerint Szita Károly ismét az Orbán-kormányt és a Fideszt választotta a kaposváriak helyett. Amikor a Fidesz gumiégetőt akart a városba, akkor azért tett meg mindent, mert csak a riogatásban kellett besegítenie, a kaposváriak érdeke viszont egyre kevésbé volt fontos a számára. A DK szerint Szita kitűnő úton halad afelé, hogy államtitkár vagy más, központi fideszes pártkatona legyen, ezzel pedig egyre távolabb van attól, hogy azt mondhassa, akár a kisujját is megmozdítaná a városáért és a kaposváriakért.

Dr. László Imre
elnökségi tag, DK

     Kiadó: Demokratikus Koalíció

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.