OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 18. csütörtök
Ismertető


2018. február 1., csütörtök 09:45

Az Együtt - a Korszakváltók Pártja közleménye (2. rész)
    Budapest, 2018. február 1., csütörtök (OS) -

    Más vizsgálatok azonban már lezárultak:

1.     A Dabóczi Kálmán által veszélyes bűnözőként bemutatott és feljelentett, BKK etikus hekkerként elhíresült, a rendőrség által hajnalban előállított fiatalembert az ügyészség közérdekű bejelentőnek minősítette, és megszüntette a vele szemben indított eljárást.

2.     A Közbeszerzési Döntőbizottság megállapította, hogy a T-Systems közbeszerzési eljárás nélküli megbízásával a BKK megsértette a közbeszerzési törvény előírásait, és ezért 150 millió forintos bírságot szabott ki a cégre.

3.     A BKK felügyelőbizottságának elnöke, Papcsák Ferenc, egykori Fideszes országgyűlési képviselő és polgármester levélben jelezte a főpolgármesternek, Dabóczi Kálmán nem az igazgatóság által megszavazott szerződést írta alá a T-Systems-szel, hanem egy az utóbbi számára kedvezőbbet.

Mára bebizonyosodott, hogy a teljes mértékben a kritikusoknak volt igazuk, a BKK online értékesítési rendszere koncepciójában elhibázott, kivitelezésében gagyi, üzletileg a BKK számára hátrányos volt, a létrehozása során pedig minden elképzelhető jogszabályt megsértettek. Teljesen érthetetlen, hogy egy ilyen mértékű szakmai és erkölcsi megsemmisülés után milyen megfontolások alapján tarthatja meg Tarlós István a BKK vezérigazgatóját a pozíciójában.

     Kiadó: Együtt - a Korszakváltók Pártja

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.