OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 19. péntek
Ismertető


2018. február 1., csütörtök 15:45

Az Együtt - a Korszakváltók Pártja közleménye (1. rész)
    Budapest, 2018. február 1., csütörtök (OS) - Juhász Péter: A kórházi koszttól inkább súlyosbodik, mint javul a betegek állapota

    Az Együtt elnöke Balog Zoltánon kéri számon az ellátás gyenge minőségét
 
10 napig tartó kórházi koszt fogyasztás után Juhász Péter, az Együtt elnöke ma sajtótájékoztatón számolt be tapasztalatairól. Az Együtt elnöke szerint nyilvánvaló, hogy még a saját rendeleteit sem tartatja be az Orbán-kormány az egészségügyben. A fideszesek csak arra törekszenek, hogy az általuk tönkretett állami egészségügyi ellátásból, a betegek a kormánypártokhoz közel álló strómanok, oligarchák magánkórházaiba kényszerüljenek. Juhász Péter írásbeli kérdéssel fordul Balog Zoltánhoz, az emberi erőforrások miniszteréhez, hogy megtudja: folyamatosan felügyelik-e a kórházi betegeknek jutó ételeket, ellátást és hogyan kíván javítani ezen a tarthatatlan állapoton.

Juhász Péter elmondta: a 10 napos akció során nemcsak a kórházi koszt silány minőségére, hanem s magyar egészségügy tarthatatlan állapotára kívánta felhívni a figyelmet. A kórházi koszt minőségén jól tetten érhetőek a betegellátásban uralkodó tarthatatlan állapotok. Az Orbán-kormány piaci résztvevőként kezeli a magyar egészségügyet.

     Kiadó: Együtt - a Korszakváltók Pártja

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.