OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 20. szombat
Ismertető


2018. február 1., csütörtök 19:13

A Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesülete közleménye (2. rész)
    Budapest, 2018. február 1., csütörtök (OS) - A FILMTESZT EDDIG MINDENT VITT

    A Nagy Magyar Filmteszt első fordulójának sikere jól igazolja, hogy a magyar filmek egyre népszerűbbek a középiskolások körében is, sokan közülük alaposan ismerik a hazai filmalkotásokat.
A február végi döntő valódi izgalmakat tartogat: a helyszínen, a budapesti Akvárium klubban, közönség előtt kell a legrátermettebbeknek bizonyítani filmes tudásukat. A Nagy Magyar Filmteszt második, személyes jelenlétet igénylő fordulójában továbbra is magyar filmekkel kapcsolatos kérdésekre kell majd választ adni – s itt, a középdöntőben derül ki, hogy melyik a legjobb 24 versenyző, akik majd egy látványos döntőben tesztelhetik tudásukat. A játékmester a színészként és filmrendezőként is ismert Szabó Simon lesz.

A döntők során változatos programokkal, sztárvendégekkel, a filmes szakma kiválóságaival találkozhatnak a résztvevők. Az egész délutános, színes program fókuszában is természetesen a magyar film és a filmkészítés áll. A résztvevők találkozhatnak az ismert hazai filmszínészek mellett a legmenőbb mai magyar vloggerekkel – Simonffy Peti, Radics Peti, CultureGeeks, Ungdani, BroadTest személyében, továbbá bepillanthatnak akár a maszk készítés vagy a kaszkadőrök kulisszái mögé. Filmes sulik várják az érdeklődőket, valamint érdekes beszélgetések, többek között a szerzői jogokról. Az eredményhirdetést követően a játékosok megnézhetik az egyik legújabb magyar filmet.

     Kiadó: Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesülete

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.