OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 20. szombat
Ismertető


2018. február 5., hétfő 16:45

A Lehet Más a Politika párt (LMP) közleménye
    Budapest, 2018. február 5., hétfő (OS) - Továbbra is büntetés jár az igazságért a magyar parlamentben -

    Az Országgyűlés Mentelmi bizottsága helyben hagyta Kövér László azon korábbi döntését, mely szerint a házelnök jelentős büntetéssel sújtotta Hadházy Ákost és Szél Bernadettet, amiért az LMP társelnökei egy "hazudik" táblát tartottak fel, miközben Németh Szilárd épp hazudott. A párt álláspontja szerint Kövér László továbbra is kettős mércét alkalmaz és alaptalanul korlátozza az ellenéki képviselők véleménynyilvánítási szabadságát: a párt ezért a strasbourgi emberjogi bírósághoz fordul.

Kövér László Szél Bernadettre a maximális, a fizetés egyharmadát jelentő büntetést szabta ki, míg Hadházy Ákos százezer forintos megrovást kapott, amiért egy "hazudik" táblát mutattak fel az Országgyűlésben. A házelnök ezzel maga is beállt azon fideszes politikusok sorába, akik akár független intézmények vezetőjeként is hadjáratot folytatnak mindenkivel szemben aki a valóságot képviseli.

Az LMP szerint Kövér László visszaél a hatalmával, ráadásul csak akkor aggódik ilyen aktívan a ház rendjéért, ha ellenzéki képviselőkről van szó. Az ugyanis például egyáltalán nem zavarja Kövér Lászlót, hogy a fideszes képviselők teljesen alaptalan indokokra hivatkozva ellehetetlenítették a Nemzetbiztonsági bizottság munkáját.

LMP Sajtó

     Kiadó: Lehet Más a Politika párt (LMP)

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.