OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 20. szombat
Ismertető


2018. február 6., kedd 15:00

Az MSZP Országos Központjának közleménye
    Budapest, 2018. február 6., kedd (OS) - A Fidesz nemet mondott az oktatás és az egészségügy támogatására

    Az MSZP-Párbeszéd szerint a TAO pénzek terén is igazságot kell tenni, ezért azt kezdeményeztük, hogy a kórházak és iskolák is részesülhessenek ebből a támogatási formából.

Fontos ez mindannyiunk számára, hiszen nap, mint nap szembesülünk személyesen, hozzátartozóink, ismerőseink rémtörténetein, vagy a médián keresztül az egészségügyben és az oktatásban kialakult áldatlan állapotokról.

Példaként elég az elmúlt két nap híreit megnézni: egy magyar híresség anyukájának és sorstársainak szenvedéstörténete a hazai "sürgősségi" ellátásban, illetve a Rák Ellenes Világnapon elhangzott rettenetes halálozási számok. 30 ezer olyan magyar hal meg évente, akik normális ellátás esetén ma is köztünk lehetnének.  

Ezzel szemben egy nemrég nyilatkozó cégvezető szerint a TAO-kedvezmények révén eddigi igénybevett mintegy 500 milliárd forintnak akár a 20%-a - közel 100 milliárd forint – magánszemélyek zsebébe vándorolhatott.  

A mai napon az Országgyűlés Gazdasági bizottságának fideszes tagjai egy kíméletlenül őszinte, egy szavas választ adtak az egészségügy és az oktatás problémáinak kezelésére: NEM!

Az MSZP-Párbeszéd, a Változás Szövetsége nem fogja magukra hagyni a betegeket, az oktatáson keresztül pedig esélyt ad minden gyermeknek.

MSZP

Bővebben: Varga László, frakcióvezető-helyettes

     Kiadó: MSZP Országos Központ

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.