OS Országos Sajtószolgálat
2018. február 20. kedd
Ismertető


2018. február 8., csütörtök 14:11

A Magyar Sürgősségi Orvostani Társaság Közhasznú Egyesület közleménye
    Budapest, 2018. február 8., csütörtök (OS) - A Magyar Sürgősségi Orvostani Társaság Elnöksége az Egészségügyi Szakmai Kollégium illetékes Tagozatával, valamint a négy magyarországi orvosegyetem szakmai Grémiumával közös nyilatkozata.

    •     A sürgősségi ellátásban dolgozók elkötelezettek arra, hogy minden beteget időben, az állapotának megfelelő szinten, biztonságosan lássanak el.
•    Tisztában vagyunk azzal, hogy az egészségügyi ellátás során bekövetkező hibák közvetlen oka jelentős részben humán eredetű, de az is bizonyított, hogy az esetek döntő többségének hátterében rendszer szintű, az egész egészségügyet érintő szervezeti problémák állnak.
•    Megértjük azokat, akik családtagjuk, szerettük megrázó elvesztése miatt kétségbeesettek, elkeseredettek. Az ilyen fájdalmas esetek a betegségek természete folytán a sürgősségi osztályon is előfordulnak. Minden érintettnek jogában áll megfelelő formában kérdéseket feltenni, azokra választ várni. Orvosi felelősségünket vállaljuk. Visszautasítunk azonban minden alaptalan vagy tisztázatlan vádaskodást mely a sürgősségi ellátásban dolgozókat egyénileg vagy kollektíven éri vagy érinti.
•    Készek vagyunk kezdeményezni vagy részt venni minden olyan folyamatban, melynek célja a társadalom minden rétegét érintő sürgősségi betegellátás fejlesztése, minőségének javítása, a betegek biztonságának növelése.

     Kiadó: Magyar Sürgősségi Orvostani Társaság Közhasznú Egyesület

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.