OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 19. péntek
Ismertető


2018. március 3., szombat 18:22

A Jobbik Magyarországért Mozgalom közleménye (1. rész)
    Budapest, 2018. március 3., szombat (OS) - Választási csalás és közokirat-hamisítás miatt tesz feljelentést a Jobbik képviselőjelöltje

    Békés megye 4. számú választókerületében nem kevesebben, mint negyvenkilencen jelezték eddig indulási szándékukat a 2018. évi országgyűlési választásokra. Ebből eddig huszonhét induló adta le a szükséges ajánlásokat, de már ezek közt is több csalásra utaló körülmény merült fel. A Jobbik választókerületi bizottsági delegáltjának tűnt fel az adatokkal való visszaélés gyanúja, mivel egyes pártok ajánlóíveinek az átvizsgálásánál  több esetben is megegyező sorrendben követték egymást, ugyanazoknak a választásra jogosult polgároknak az adatai. Majd az is feltűnő volt az ívek vizsgálatakor, hogy a több lapon is szereplő ugyan azon névvel és adatokkal megjelölt személynél, teljesen eltérő az aláírás. Vagyis semmilyen formában nem egyezik a másik lapon, ugyanazon névnél és adatnál szereplő aláírással. A Jobbik bizottsági delegáltja jegyzőkönyveztette észrevételeit és nem szavazta meg az aggályos ajánlásokat leadó pártok képviselőinek nyilvántartásba vételét, amelyhez az MSZP delegáltja is csatlakozott. Ennek ellenére mégis nyilvántartásba vették a jelölteket, mivel a választási bizottság három tagja nem talált semmi kivetni valót ebben az ordító visszásságban.
     Kiadó: Jobbik Magyarországért Mozgalom

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.