OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 19. péntek
Ismertető


2018. március 4., vasárnap 10:43

Ujhelyi István EP-képviselő közleménye (1. rész)
    Budapest, 2018. március 4., vasárnap (OS) - Az Európai Parlament alelnöke is segíti Ujhelyi regisztrációs kampányát

    Az önmagát nemzetinek hazudó kormány egyik legnemzetellenesebb bűne, hogy első- és másodrangú polgárokra osztotta a nemzetet, amikor a magyarság egyik részének biztosította a levélben való szavazást, többszázezer kivándorolt magyart viszont olykor áthidalhatatlan nehézségek elé állít, ha dönteni akarna a sorsáról. Az egyenlő választójog alkotmányos garantálása egyszerű politikai szándék kérdése lenne: a Fidesz viszont nem akarja, hogy bizonytalan hátterű és az országból világos okok miatt elment százezrek könnyedén beleszóljanak az ország jövőjébe. Mert a Fidesz nem demokratikus és nem nemzeti. Jól látszik a szándék abban is, hogy míg a levélben szavazni tudó határon túliak körében sokmilliós állami kampányokkal buzdítanak a részvételre, addig a kivándoroltak esetében a kormány legszívesebben elhallgatná, hogy néhány hét múlva választás lesz. Látszik is a regisztrációs adatokon, hogy ahol kampányol és mozgósít a Fidesz, ott tömegek kívánnak részt venni a választáson, míg a harmadik legnagyobb magyar városban számító Londonban például csak alig néhány ezren. Ez a fajta tudatos állami beavatkozás felér a választási csalással.

     Kiadó: Ujhelyi István EP-képviselő

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.