OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 20. szombat
Ismertető


2018. március 6., kedd 15:06

Az Állami Számvevőszék közleménye (1. rész)
    Budapest, 2018. március 6., kedd (OS) - Az Állami Számvevőszék sajnálattal tapasztalta, hogy az LMP társelnöke már nem először kampánycéljaira próbálja felhasználni a független Állami Számvevőszéket. Szél Bernadett egy hétfői rendezvényen alaptalanul becsmérelte az ÁSZ működését és valótlanul állította, hogy az ÁSZ kilenc millió forintos bírságot szabott ki a pártra. Az ÁSZ a törvényi előírásoknak teljes mértékben megfelelő, ütemezett ellenőrzése során az LMP által elfogadott tiltott vagyoni támogatás mértékét állapította meg, amelynek jövőbeli elkerülése érdekében az LMP társelnöke az ÁSZ részére megküldött intézkedési tervében konkrét feladatot határozott meg.

    Az LMP társelnöke egy hétfői rendezvényen beszélt arról, hogy az ÁSZ ellenőrzése nem felelt meg a jogállami előírásoknak, illetve azt mondta, hogy "az Állami Számvevőszék (…) pártjára idén 9 millió forintos bírságot szabott ki." Szél Bernadett valótlan állításával szemben az igazság az, hogy az ÁSZ ütemezett és a vonatkozó törvényi előírásoknak maradéktalanul megfelelő ellenőrzése során megállapította, hogy az LMP 2015-2016-ban a törvényi előírás ellenére nem végezte el a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulások törvényben előírt értékelését. Az ÁSZ feltárta, hogy a párt 2015-2016-ban 4 millió 420 ezer Forint értékben tiltott nem pénzbeli, vagyoni hozzájárulást fogadott el jogi személyektől kedvezményes ingatlan bérlet formájában.

     Kiadó: Állami Számvevőszék

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.