OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 18. csütörtök
Ismertető


2018. március 6., kedd 15:58

Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatalának közleménye (2. rész)
    Budapest, 2018. március 6., kedd (OS) -

    Magyar hajléktalan emberek számára évtizedek óta tartunk fent lakhatási támogatási programot:
-    2003-ban valósítottuk meg az első olyan lakhatási programot, melyben közvetlenül utcáról (és éjjeli menedékhelyről valamint átmeneti szállásról is) lakásba költöztettünk hajléktalan embereket (a Főváros Önkormányzat támogatásával)
-    2005-2007 között valósítottuk meg az első Uniós forrásból finanszírozott programunkat (EQUAL), melynek célja hajléktalan emberek munkaerőpiaci reintegrációja volt
-    2010 óta két TÁMOP programot valósítottunk meg, az egyik kifejezetten hajléktalan emberek számára nyújtott, elsőként lakhatás típusú lakhatási program volt
-    Hajléktalan emberek számára több mint 10 éve tartunk fenn lakhatási támogatási programot, az utóbbi években a "Közterület helyett emberibb körülmények" programból finanszírozva, melyet a Budapesti Hajléktalanügyi Konzorciumon keresztül a Fővárosi Önkormányzat támogat
-    jelenleg is elbírálás alatt van egy hajléktalan embereknek, önkormányzati bérlakások felújításával tartós lakhatást kínáló VEKOP programunk, melyben partnerünk a Fővárosi Önkormányzat biztosítja majd a megvalósításhoz a lakásokat, amennyiben a program nyer
-    családok átmeneti otthonait is tartunk fent, melyben önálló lakásokban élhetnek otthontalan kisgyerekes családok.

     Kiadó: Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.