OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 19. péntek
Ismertető


2018. március 6., kedd 16:59

A Fidesz közleménye
    Budapest, 2018. március 6., kedd (OS) - Válasz a Demokratikus Koalíció közleményére

    Mindenekelőtt sajnálatosnak tartom, hogy Niedermüller úr úgy kíván a választókerület országgyűlési képviselője lenni, hogy az általa megjelölt kérdések között egyetlen választókerületi ügy sem szerepel. Mindez megerősíti az eddigi megszólalásaiból is egyértelművé vált tényt, miszerint a DK jelöltje nemcsak tájékozatlan, de felkészületlen is a II. és III. kerület ügyeit érintően. Ellenben Niedermüller Péter Brüsszelben folyamatosan Magyarország ellen lobbizik, a kerítés lebontásáért kardoskodik, és ahogyan fogalmazott, nem tartja helyénvalónak, hogy Magyarországra ne érkezzenek bevándorlók.  Javaslom továbbá a Demokratikus Koalíciónak és Niedermüller Péternek, hogy a vitára invitálás helyett előbb Niedermüller úr Berlinben felhalmozott tetemes tartozásainak rendezésével foglalkozzanak. Ugyanis könnyen az a téves képzet alakulhat ki a német professzorok fejében Magyarországról, hogy ez nálunk bevett gyakorlat. Jelzem egyben, hogy olyan jelöltekkel nem látom értelmet a vitának, akik előre bejelentették, hogy vissza kívánnak lépni más pártok javára.

Varga Mihály
II.- III. kerületi országgyűlési képviselő
Fidesz – Magyar Polgári Szövetség

     Kiadó: Fidesz

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.