OS Országos Sajtószolgálat
2018. szeptember 24. hétfő
Ismertető


2018. március 8., csütörtök 11:07

Szanyi Tibor EP-képviselő közleménye
    Budapest, 2018. március 8., csütörtök (OS) - Szanyi Tibor: A nőknek való hízelgés nem pótolja az érdekükben történő valós cselekvést

    A nemzetközi nőnapon szeretném felhívni Magyarország polgárainak figyelmét, hogy ez a nap továbbra sem igazi ünnepnap, mert ma is szinte ugyanazon elvekért küzdünk, amelyeket eleink egy bő évszázada megfogalmaztak. Azért tehát, hogy a nők által végzett munka becsülete ugyanaz legyen mint a férfiaké, a nők egyenlő arányban vehessenek részt az élet minden területén, kiváltképp a közéletben, és hogy a nők, illetve gyermekeink kapják meg mindazon védelmet és gondoskodást, ami kijár nekik.

A nők védelme azonban nem szorítható csupán önvédelemre. Nekünk, férfiaknak is elemi kötelességünk átérezni a nők  gyakori kiszolgáltatottságát, s dolgunk megtenni mindazt, amit nehéz helyzetekben önmagunkért megtennénk. S bár most főleg a nőkről beszélünk, a nemzetközi nőnap legyen alkalom arra, hogy felmutassuk szolidaritásunkat minden embertársunkkal, aki a nagyobb közösség oltalmát érdemli.

     Kiadó: Szanyi Tibor EP-képviselő

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.