OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 19. péntek
Ismertető


2018. március 11., vasárnap 12:51

Az Együtt - a Korszakváltók Pártja közleménye (2. rész)
    Budapest, 2018. március 11., vasárnap (OS) -

    Ehhez képest egy héttel az ajánlásgyűjtés befejezése után még sehol, senki sem tett egy lépést sem azért, hogy legyen koordináció  - tette hozzá a pártelnök.

A kiáltvány  leszögezi azt is: azok az ellenzéki pártok, amelyek azt állítják, hogy önállóan képesek a kormányváltásra, hazudnak. Mint ahogy hazugság az is, hogy az ellenzéki pártok már megállapodtak egymással, hiszen ma sincs teljes vagy széleskörű együttműködés a pártok között.

Az Együtt szerint a pártérdek helyett a nemzeti érdekeket kell előtérbe helyezni: a pártos töredékszavazatok helyett minél több ellenzéki mandátumra kell törekedni, de elfogadhatatlan az is, hogy bárki a párttámogatás mértékét helyezi előtérbe az összellenzéki győzelem esélyével.

Az Együtt márciusi nyilatkozata szerint mindazok, akik nem működnek együtt vagy csak néhány helyen működnek együtt, illetve szétforgácsolják az ellenzéket, a Fideszt segítik.

Juhász Péter leszögezte azt is: nem az Együtt lesz az akadálya annak, hogy az ellenzéki koordinációban a Jobbik is részt vegyen. Ehhez azonban első lépésben meg kell tudnia egyeznie a demokratikus ellenzéki pártoknak, mert ha ők nem képesek erre, akkor a Jobbikkal sincs esély koordinációra.  

Juhász Péter szerint a listás szavazat a szívünkről szól, az egyéni koordináció az eszünkről! Válassza mindenki a neki tetsző programot listán, és szavazzon a kompromisszumos jelöltre! Így győzhető le a Fidesz 2018-ban. Így legyőzhető a Fidesz 2018-ban!

Juhász Péter, az Együtt elnöke

     Kiadó: Együtt - a Korszakváltók Pártja

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.