OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 17. szerda
Ismertető


2018. március 26., hétfő 16:17

A Jobbik parlamenti frakciója közleménye (2. rész)
    Budapest, 2018. március 26., hétfő (OS) -

    Egyértelmű az is, ha Handó Tünde nem a kormányzatnak tetsző módon járna el, már régen következményeinek kellett volna lennie a ténykedésének. Az is nyilvánvaló, hogy a jelen ügynek egy "sima" munkaügyi döntésen jóval túlmutató jelentősége van, hiszen Handó Tünde döntései a gyakorlatban szinte alig megtámadhatóak. A Jobbik elkötelezett a bíróságok függetlensége mellett, a bírósági rendszer vezetését pedig a bírák által választott, teljességben független testületre bízná, mert az OBH elnök kezében összpontosuló hatalomkoncentráció, még akkor is elfogadhatatlan, ha nem a Fidesz egyik alapemberének felesége tölti be a pozíciót.
A következő országgyűlésnek tehát jelentős tennivalója lesz, hiszen az utolsó órában vagyunk, ha meg akarjuk védeni az utolsó függetlennek mondható hatalmi ág, a bíróságok szuverenitását. Az elmúlt évek eseményeit is figyelembe véve egyértelmű, hogy Handó Tünde méltatlanná vált tisztségére, amelynek egy demokratikusan működő országban meg kell lennie a jogi következményének!

Dr. Staudt Gábor, a Jobbik országgyűlési képviselője

     Kiadó: Jobbik parlamenti frakciója

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.