OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 19. péntek
Ismertető


2018. április 9., hétfő 17:11

A Magyar Állatjólléti és Vadvilág Alapítvány közleménye
    Budapest, 2018. április 9., hétfő (OS) - KÉPVISELŐKET VESZÍTETT A MAGYAR ÁLLATVÉDELEM

    Az április 8-ai választás után már tudható, hogy az Országgyűlés munkájában Bárándy Gergely (MSZP), Egyed Zsolt (Jobbik) és Sallai R. Benedek (LMP) képviselők nem vesznek majd részt. Mindhárman komoly erősségei voltak a magyar állatvédelmi jogalkotás elmúlt tíz évének.

Bárándy Gergelynek is köszönhető, hogy 2008 óta akár három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető az állatkínzás. Egyed Zsolt 2010-től folyamatosan konzultált állatvédelmi civil szervezetekkel, kikérte javaslataikat, olykor személyesen tett feljelentést állatkínzók ellen. Sallai R. Benedek 2016-ban részben maga finanszírozta azt a szakértői munkát, amely az állatvédelmi jogszabályok reformját tűzte ki célul, tavaly májusban pedig fontos felszólalást tett a kormány által beterjesztett állatvédelmi törvénymódosítással szemben. Mint ismeretes, a módosítási javaslat hatályon kívül helyezte volna a civil szervezetek közérdekű keresetindítási jogát.

A civil állatvédelem szereplőinek mindezek miatt az elkövetkező években kiemelten kell figyelniük az Országgyűlés munkáját, az állatvédelmi törvényekkel kapcsolatos előterjesztéseket, és megvédeniük az Alaptörvénnyel és az állatvédelmi törvénnyel védett jogaikat.

MÁJVAD Alapítvány, dr. Czerny Róbert elnök, állatvédelmi jogász (06-20-2500-711)

     Kiadó: Magyar Állatjólléti és Vadvilág Alapítvány

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.