OS Országos Sajtószolgálat
2021. december 4. szombat
Ismertető


2018. április 12., csütörtök 09:37

A HUNALPA Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesületének közleménye
    Budapest, 2018. április 12., csütörtök (OS) - A Napi.hu híradása alapján, a MALÉV dolgozók Magyar Állam ellen indított perében, a Fővárosi Ítélőtábla mint  II. fokú bíróság ítéletével kapcsolatosan a valóságnak csak részben megfelelő híradások láttak napvilágot 2018. 04. 11-én. A HUNALPA ezektől a téves és a közvéleményt félretájékoztató hírektől elhatárolódik és  a tényszerű tájékoztatás érdekében az alábbiakat teszi közzé:

    A Fővárosi Ítélőtábla tegnap helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék korábbi I fokú Ítéletét, miszerint a Magyar Állam tartósan hátrányos üzletpolitikája vezetett a Malév fizetésképtelenségéhez és maradhatott fedezet nélkül közel 800 dolgozó járandósága is. A Fővárosi Bíróság II. fokú jogerős ítélete alapján most csak közel 300 pernyertes Malév dolgozónak van lehetősége kártérítési pert indítani mely eljárásban vélhetően rövid idő alatt döntés születhet a ki nem fizetett munkabérek folyósításáról.

A HUNALPA a Malév dolgozók érdekeinek képviseletében, korábban kezdeményezte a peren kívüli megállapodást a NFM-nél, akkor sikertelenül, de miniszteri ígéretet kapott arra, hogy amennyiben a perben jogerősen megállapításra kerül az állami felelősség, a kormány megfontolja a megállapodás lehetőségét annak érdekében, hogy a dolgozóknak ne kelljen újabb költséges és időigényes eljárásban követeléseiket érvényesíteni.

Bízunk abban, hogy a Kormány a jogerős ítéletet elfogadva készen áll a megállapodásra, felgyorsítva a Malév dolgozók hat éve elmaradt járandóságainak kifizetését

     Kiadó: HUNALPA Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesülete

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.