OS Országos Sajtószolgálat
2018. október 18. csütörtök
Ismertető


2018. április 16., hétfő 13:34

A Demokratikus Koalíció közleménye
    Budapest, 2018. április 16., hétfő (OS) - DK: Orbán beváltotta az ígéretét, a kémperrel kezdődik az “elégtétel"

    Polt Péter legfőbb ügyész nem okozott csalódást az állampártnak, felülvizsgálati kérelmet nyújtott be és a Kúria elé vinné a kémper tavaly jogerősen felmentett vádlottjait. Polt fellépése teljesen világos: a Magyarországot 8 éven át fosztogató fideszes bűnözők április 8-án megmenekültek a rendszer fejétől a vejéig, a politikai ellenfelekre azonban további elnyomás vár.

A Demokratikus Koalíció szerint Orbán beváltotta az ígéretét, a kémperrel kezdődik az “elégtétel". A DK szerint mindent elmond Polt Péterről, hogy miközben 8 év alatt soha nem emelt vádat a legnagyobb fideszes bűnözők ellen, most több, mint 10 éve kreált politikai koncepciós pereket próbál felmelegíteni az ellenzék lejáratására. Eljön az idő, amikor Polt Péter neve egyet jelent majd a szégyennel, a törvényesség elárulásával és köztörvényes bűnözők mentegetésével. Mi kivárjuk.

Vadai Ágnes
alelnök, OGY képviselő
DK

     Kiadó: Demokratikus Koalíció

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.