OS Országos Sajtószolgálat
2018. szeptember 25. kedd
Ismertető


2018. május 16., szerda 12:23

A Demokratikus Koalíció közleménye
    Budapest, 2018. május 16., szerda (OS) - DK: Az új kormányzati bevándorlóprogram miatt még drágábbak lesznek a lakások és az albérletek

    A Fidesz nem hazudtolta meg önmagát, a választás után egyből folytatódik a betelepítési kötvényprogram, csak ezúttal már nem kötvényt, hanem ingatlant kell vennie az európai okmányokra vágyó bűnözőknek és terroristáknak. Ahogy a betelepítési kötvényeket, ezt is kétszer fogják megfizetni a magyar adófizetők: nem csak a biztonságunk kerülhet veszélybe a menekültekkel szemben soha nem ellenőrzött embertömeg miatt, hanem drágább lesz a lakhatás is.
A Demokratikus Koalíció szerint az új kormányzati bevándorlóprogram miatt még drágábbak lesznek a lakások és az albérletek, hiszen a betelepítetteknek kötvény helyett már lakást kell venniük. A DK szerint az Orbán-kormány ismét viccet csinál a saját szavazótáborából, hiszen a “nagy országvédés" közben újra ismeretlen közel- és távol-keletiek telepedhetnek le Magyarországon, ezúttal kormányközeli ingatlancégeket gazdagítva.

Vadai Ágnes
alelnök
DK
     Kiadó: Demokratikus Koalíció

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.