OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 18. csütörtök
Ismertető


2018. június 4., hétfő 17:40

A Jobbik parlamenti frakciója közleménye
    Budapest, 2018. június 4., hétfő (OS) - A Fidesz már európai szövetségesei előtt sem szalonképes

    A Jobbik sajnálattal tapasztalja, hogy Magyarország és a magyar külpolitika egyre inkább elszigetelődik Európában. Mindennek egyértelmű jeleként értékeljük, hogy a Fidesz politikája mellett már legszorosabb szövetségeseik, az Európai Néppárt tagjai sem tudnak tovább kiállni.
A holland Kereszténydemokrata Tömörülés (CDA) hétvégi indítványa azt célozza, hogy a Fideszt kizárják az Európai Néppártból, mivel politikája összeegyeztethetetlen a pártcsalád által vallott kereszténydemokrata értékekkel. A Fidesz, a kormány külpolitikájára rímelve ismét csak lehazugozni tudta partnereit, valamint a kapcsolatok megszakítását jelentette be.
A Jobbiknak nem tiszte megítélni az Európai Néppárt belső viszonyait, ám aggodalommal tölt el bennünket az, hogy a kormánypártok magukkal együtt Magyarországot is egyre nehezebb helyzetbe rántják a nemzetközi színtéren.
Ellentétben a féldiktatúra felé tartó Orbán-rendszerrel, a Jobbik továbbra is elkötelezett a valódi európai értékek, a demokrácia és a keresztény–konzervatív, valódi néppárti politika mellett.

Gyöngyösi Márton, a Jobbik frakcióvezetője

     Kiadó: Jobbik parlamenti frakciója

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.