OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 20. szombat
Ismertető


2018. június 8., péntek 15:53

A Nemzeti Örökség Intézete közleménye
    Budapest, 2018. június 8., péntek (OS) - Az Építéstudományi Egyesület Építők Napja alkalmából adományozott kitüntetését kapta meg 2018. június 8-án Radnainé dr. Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) főigazgatója.

    Radnainé dr. Fogarasi Katalin az Építéstudományi Egyesület érdekében végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréséül a Vasas Székházban kapta meg a szervezet legrangosabbnak számító ÉTE-díjat. A díjat az Építéstudományi Egyesület érdekében végzett kiemelkedő tevékenység jutalmazására alapították 1997-ben. Egyesületi tagok és nem tagok kaphatják meg, akik valamilyen módon az egyesületet segítették, illetve segítik. Az elismerés indoklása szerint a Nemzeti Örökség Intézete Alpár Ignác sírjának példaértékű felújításával érdemelte ki a kitüntetést.

Alpár Ignác szarkofágját 1932-ben készítették el Szege Sándor és Dvorák Ede tervei alapján. Az évtizedek alatt igencsak elhanyagolt állapotba került síremléket 2017-ben a Nemzeti Örökség Intézete újíttatta fel. A sírnál idén áprilisban a NÖRI és Budapest Főváros Önkormányzata együtt emlékezett az építész halálának 90. évfordulójára.
     Kiadó: Nemzeti Örökség Intézete

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.