OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 19. péntek
Ismertető


2018. június 14., csütörtök 12:04

Szanyi Tibor EP-képviselő közleménye (2. rész)
    Budapest, 2018. június 14., csütörtök (OS) -

    "Tiszteletre méltó - és úgy tűnik, nem is teljesen eredménytelen - az európai intézmények, főleg az EP következetes kiállása a lengyelek demokratikus jogai mellett, s magyar képviselőként meggyőződéssel, ám kissé keserű szájízzel támogatom közös erőfeszítésünket" - mondta el Szanyi Tibor EP-képviselő. Mint a szocialista politikus részletesebben kifejtette: "magyarként ugyanis megtapasztaltuk, hogy mindazt, amit az európai normák ellenében most Kaczinskyék megpróbálnak áterőltetni, Orbán már régen kitalálta és gátlástalanul megvalósította, akár az Alkotmánybíróság kiüresítéséről, a bírák kényszernyugdíjazásáról, vagy az igazságszolgáltatás most tervezett teljes politikai kontroll alá vonásáról van szó. Mindezt úgy, hogy az EU korábban nem igazán akart, vagy tudott érdemben nyomást gyakorolni a magyar kormányra, ezzel óhatatlanul bíztatást adva a lengyel, vagy más európai szélsőjobbnak is".

Szanyi Tibor ugyanakkor hangsúlyozta: “Mindennek ellenére, sőt éppen ezért fontos most az EU további kiállása a lengyel emberek érdekeiért, hiszen ezzel a többi európai polgár számára is üzeni: az Unió, mint demokratikus közösség, ezentúl sehol nem tűri el demokratikus értékeinek, polgárai alapjogainak megsértését."

     Kiadó: Szanyi Tibor EP-képviselő

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.