OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 18. csütörtök
Ismertető


2018. június 19., kedd 17:48

A Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetségének közleménye (2. rész)
    Budapest, 2018. június 19., kedd (OS) -

        A tájékoztató a kereskedelmi szálláshelyekre és a vendéglátó egységekre készült, hogy bemutassa ezeknek a területeknek a vonatkozó munkavédelmi előírásait és szabályait. Mik azok a feladatok, amelyeket az üzletnyitás előtt, az üzemeltetetés alatt el kell végezni annak érdekében, hogy a működés megfeleljen az előírásoknak, az elvárásoknak és a munkavállalók biztonságosan az egészségüket és munkaképességüket megőrizve tudják végezni a munkájukat.
     2016-ban a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás ágazat 183 300 főt foglalkoztatott. 2017. első háromnegyed évében 425 munkabaleset (három munkanapot meghaladó munkaképtelenség) történt a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás ágazatban. 2016-ban ez a szám 667 volt (ebből 2 halálos kimenetelű volt, 1 súlyos csonkolással és 1 egyéb súlyos sérüléssel járt), 2015-ben pedig 634 (ebből 1 halálos kimenetelű volt, 2 súlyos csonkolással és 1 egyéb súlyos sérüléssel járt).
     Ugyanakkor ebben az ágazatban tömegesek a három napot el nem érő, vagy betegállománnyal egyáltalán nem járó apróbb égések, vágások is. Az ágazat munkavédelmi helyzetéről készített felmérésből kiderült, hogy a létszámhiány okozta pszichoszociális kockázatot értékelték a legveszélyesebbnek a dolgozók. A vendéglátás és a szállodaipar területét vizsgálva fokozódó problémát jelent az alkalmazotti elvándorlás, a szakképzett munkaerő hiánya, a dolgozók átlag életkorának növekedése.

     Kiadó: Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.