OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 20. szombat
Ismertető


2018. június 21., csütörtök 10:24

A Parlagfűmentes Magyarországért Egyesület közleménye
    Budapest, 2018. június 21., csütörtök (OS) -

    Az ország valamennyi ingatlanügyi hatósága megkezdte az idei évre vonatkozó határszemlék végrehajtását. Az átfogó jellegű határszemléket a hatóságok az illetékességükbe tartozó erdő nélküli termőterületeken folytatják le. Az ellenőrzések első fázisát tartalmazó hatósági felhívásokat és az ellenőrzéssel érintett települések (fővárosban: kerületek) felsorolásait kihelyeztük honlapunkra. Az ellenőrzött területek aránya az előző évhez képest növekedett. A komplex határszemlék során a hatóságok szakemberei elsősorban a hasznosítási kötelezettség ellenőrzésére koncentrálnak, mely a gyomforrások, fertőzési gócok feltárását jelentik. De emellett a hatóságok feltárják az engedély nélküli termőföld igénybevételeket, továbbá figyelmet fordítanak arra is, hogy felülvizsgálják az ellenőrzés alá volt földrészletek művelési ágát.
Alig két hét múlva, 2018. július 1-jétől a hatóságok megkezdik a parlagfű gyomnövénnyel fertőzött területek felderítését is, és szigorú szankcióra számíthat az, aki nem akadályozza meg a parlagfű gyomnövény virágbimbójának a kialakulását. A parlagfű elleni hatósági védekezés helyszíni ellenőrzési munkáit külterületen az ingatlanügyi hatóságok szakemberei folytatják le. Belterületi ingatlanokon a jegyzők végzik a hatósági ellenőrzéseket.


     Kiadó: Parlagfűmentes Magyarországért Egyesület

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.