OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 20. szombat
Ismertető


2018. június 23., szombat 15:17

A Demokratikus Koalíció közleménye
    Budapest, 2018. június 23., szombat (OS) - DK: Nyers Rezső halálára

    A magyar baloldal küzdelmeit szimbolizálta Nyers Rezső közel évszázados élete. Munkásként kezdte, majd közgazdászi tanulmányaival együtt rátalált a politika. Szociáldemokratának vallotta magát, de a kommunistákkal kötött paktum után beállt Magyar Dolgozók Pártjába, majd 1956 után Kádárral tartott. Egész pályafutását mintha egy furcsa kettősség jellemezte volna: a kommunistáknak túl szocdem volt, a szocdemeknek túl kommunista. Az 1968-as új gazdasági mechanizmus egyik atyja, a szabadabb piac felé tolta volna a magyar gazdaságot. Ez a küzdelme az ortodoxok felülkerekedése miatt elbukott.

A rendszerváltás idején az MSZMP-ből alakuló reformer MSZP első elnöke lett, évtizedeken át, a rendszerváltás után is országgyűlési képviselő.
A munkásból lett reform közgazdászt tanítványai, munkatársai tisztelték, még azok is, akik a rendszerváltás idején más pártokban találtak helyet maguknak.
Részese, sőt formálója volt a kommunista egypártrendszernek, de tudása, tapasztalata, tekintélye segítette a baloldal történelmi metamorfózisát 1988-1990-ben. Személye híd lett az állampárti időszak és a demokratikus átalakulás között.

A Demokratikus Koalíció a nehéz és küzdelmes életút végén tisztelettel emlékezik Nyers Rezsőre. Részvétünket nyilvánítjuk a családnak, a magyar baloldal politikai közösségének. Emlékét megőrizzük.

DK sajtóiroda
     Kiadó: Demokratikus Koalíció

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.