OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 20. szombat
Ismertető


2018. július 3., kedd 11:36

A Göncz Árpád Alapítvány közleménye (2. rész)
    Budapest, 2018. július 3., kedd (OS) - Kutatási anyagait, útleírását, az általa bejárt földekről készített térképeit hazaküldte a Magyar Tudományos Akadémiának, amely 1858-ban levelező tagjává választotta, és művét 1859-ben kiadta "Magyar László dél-afrikai utazásai 1849-1857 években" címmel. A mű rövidesen német fordításban is megjelent. Az Afrikában negyvenhat évesen elhunyt kutató emlékére szülővárosában és Dunaföldváron szobrot állítottak, és több iskola viseli nevét.

        Az évforduló alkalmából tudományos konferenciákra kerül sor a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központban, a Magyar Földrajzi Múzeumban, és Szombathelyen az ELTE Savaria Egyetemi Központjában, az angolai fővárosban pedig kiállítás nyílik Magyar László életéről, többek között a Külgazdasági és Külügyminisztérium, illetve Magyarország Luandai Nagykövetségének támogatásával.
     További kutatásokat ösztönöznek Magyar-dokumentumok feltárására itthon, ill. a luandai és a lisszaboni levéltárakban. Folytatni kívánják Magyar László munkáinak, levelezésének magyar és idegen nyelvű és térképeinek hasonmás kiadását, hogy a jeles Afrika-kutató nemzetközi szinten is elnyerhesse méltó helyét.

     Kiadó: Göncz Árpád Alapítvány

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.