OS Országos Sajtószolgálat
2018. szeptember 26. szerda
Ismertető


2018. július 4., szerda 12:17

A Miniszterelnökség közleménye (1. rész)
    Budapest, 2018. július 4., szerda (OS) - Magyar tér és emlékpad létesült Tarnówban

    Június 27-28-án a Fekete Madonna zarándokvonat 800 anyaországi és határon túli területről érkezett utasa kereste fel a lengyelországi Tarnów városát. A Bem József szülővárosába tett kétnapos látogatás jelentős eseménye volt az 1848-49-es szabadságharc tábornokának szobránál megtartott koszorúzás és a lengyel-magyar barátság padjának avatása az emlékmű mellett, amelyen több mint ezren vettek részt.

A történelem során a két szabadságharcos nemzet számos módon segítette egymást, együtt védve a kereszténységet és ezzel egész Európát. Szabadságunkat hol Sztambullal, hol Berlinnel, hol Moszkvával szemben védtük – fogalmazott Soltész Miklós. Az államtitkár a 7-es cikkellyel kapcsolatos eljárásra utalva hozzátette: ma a brüsszeli bürokráciával szemben kell összefognunk. Mi kiállunk lengyel barátaink mellett, ők pedig mellettünk – fogalmazott. A Miniszterelnökség államtitkára szerint örömteli, hogy Tarnów ma is eleven kapcsolatokat ápol a magyarsággal, a városban magyarbarát társaság működik, a pad a magyarok ajándékaként készült el és a czestochowai zarándokok fontosnak tartották felkeresni a várost.

     Kiadó: Miniszterelnökség

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.