OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 19. péntek
Ismertető


2018. július 9., hétfő 12:22

A Demokratikus Koalíció közleménye
    Budapest, 2018. július 9., hétfő (OS) - DK: Miből ad a Fidesz 35 milliárdot a bevándorlóinak?

    A Fidesz öt évvel ezelőtt indította el a letelepedési kötvényprogramot, amivel több, mint húszezer ember jött Magyarországra Kínából, Oroszországból, Észak-Afrikából és számos arab országból. Ezek az emberek nem háború elől menekültek, csak éltek a Fidesz letelepedési kötvénye által nyújtott lehetőséggel. Bár a kötvényeken nem a Magyar Állam keresett, hanem a Fidesz által kijelölt offshore cégek, most az államnak kell 35 milliárd forintot kifizetnie kötvényhozamként az így betelepítetteknek.

A Demokratikus Koalíció választ vár az Orbán-kormánytól: miből fogják kifizetni az elmúlt években betelepített bevándorlók kötvényhozamait? A DK tájékoztatást vár, hogy a Fidesz mennyi pénzt vont el a bevándorlók hozamaira a családtámogatásoktól, az oktatástól és az egészségügytől. A DK továbbá azt is tudni akarja, hogy a Fidesz azoknak is kifizeti-e a letelepedési kötvényük hozamait, akikről azóta kiderült, hogy nemzetközi bűncselekményekben vagy terrorizmus támogatásában érintettek. A DK elképesztőnek tartja, hogy az évek óta teli szájjal migránsozó Fidesz most annyi pénzt fog adni az általa betelepítetteknek, amennyiből ki lehetne fizetni az összes magyar kórház adósságának a felét.

     Kiadó: Demokratikus Koalíció

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.