OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 19. péntek
Ismertető


2018. július 11., szerda 17:11

A Jobbik parlamenti frakciójának közleménye (1. rész)
    Budapest, 2018. július 11., szerda (OS) - Érdemi reform helyett csak a nyelvoktatás foltozgatása zajlik

    A Jobbik szerint elképesztő, hogy az Orbán-kormány 8 év után is csak az ötletelés szintjéig jutott el az idegennyelv-ismeret problémájának megoldása kapcsán. Ráadásul a most közzétett intézkedési terv is csak toldozgat-foltozgat a helyzeten, a nyelvoktatás érdemi megreformálása helyett.
Régóta közismert tény, hogy milyen rossz szinten áll Magyarország ezen a téren. Továbbra is Európa sereghajtói vagyunk nyelvtudási szinten, és a nyelvvizsgázók száma is drasztikusan csökkent az elmúlt évtizedben. A kormány elmúlt nyolc évének egyetlen érdemi lépése a Jobbik által javasolt első ingyenes nyelvvizsga bevezetése volt, de ezt is csak 5 év késéssel sikerült megvalósítaniuk.
A Jobbik támogatja az idegennyelvi-táborok ösztönzését, mert hozzájárulhat az eredményes nyelvtanuláshoz. Mindemellett azonban úgy látjuk, a kormány még mindig nem ismeri fel, amit a szakemberek hangsúlyoznak: nem a nyelvórák számával, hanem a módjával van a probléma.
     Kiadó: Jobbik parlamenti frakciója

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.