OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 20. szombat
Ismertető


2018. július 18., szerda 08:58

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleménye (2. rész)
    Budapest, 2018. július 18., szerda (OS) - 2018-ban is a biztonság az első az aquaparkokban

    Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár kiemelte: "Az ellenőrzés célja az volt, hogy a nyári főszezonban már biztonságos, a követelményeknek megfelelő aquaparkok fogadják a látogatókat. Mivel az itt található eszközöket elsősorban gyermekek használják, a vizsgálatok során az ő biztonságuk az elsődleges szempont. A hatóság szakemberei a feltárt súlyosabb mulasztások nyomán több mint 2,5 millió forint összegű bírságot is kiszabtak."

A vizsgálatok a berendezések megfelelőségi tanúsítványaira, a terhelhetőség feltüntetésére, a kezelő személyzet biztonságos működtetéshez szükséges képesítési bizonyítványaira, a berendezések adattábláin feltüntetendő jelölésekre, az üzemeltetési napló szabályos vezetésére terjed ki. Az aquaparki eszközök műszaki állapotának vizsgálatát az erre kijelölt tanúsító szervezetek végzik.

Az évről évre elvégzett következetes vizsgálatoknak köszönhetően az aquaparkok üzemeltetőinek felróható hibák száma folyamatosan csökken. A fogyasztóvédelem aktív jelenléttel szolgálja a vízi élményeszközöket használó magyar családok, gyermekek védelmét és biztonságát.

Budapest, 2018. július 18.

Innovációs és Technológiai Minisztérium
Kommunikációs Főosztály


     Kiadó: Innovációs és Technológiai Minisztérium

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.