OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 19. péntek
Ismertető


2018. szeptember 3., hétfő 05:07

A Szinkronikum Egyesület közleménye (5. rész)
    Budapest, 2018. szeptember 3., hétfő (OS) - A Színes RTV támogatásával a közönség által megszavazott "Legjobb színésznő"-t és "Legjobb színész"-t köszöntötték a következőkben. Zsigmond Tamara, Kiss Virág, Bogdányi Titanilla, illetve László Zsolt, Stohl András és Kőszegi Ákos neve hangzott el a felsorolásban.

    A díjakat Viczián Ottó színművész, a tavalyi közönség díjas, Majoros Márta a Színes RTV szerkesztője és Bérczessy Gergely a Színes RTV felelős szerkesztője adta át. Először Zsigmond Tamara, majd László Zsolt léphetett a színpadra. A két kiváló művész külön meglepetésben is részesült. Nemes Takách Kata színésznő, két – kifejezetten a győzteseknek készített – pulóvert küldött a győzteseknek.
Ahogy tavaly, úgy idén is megemlékeztek a jelenlévők azokról a művészekről és stábtagokról, akiktől az előző alkalom óta végleg el kellett köszönni.
A következő művész páros a szakma által megszavazott "Legjobb színésznő" és "Legjobb színész" kategória jelöltjei közül kerültek ki. A Femina.hu által támogatott díj jelöltjei volt: Széles Tamás, Dolmány Attila, Kerekes József, Andresz Kati és Menszátor Magdolna.
Orbán Violetta a Femina.hu Hazai sztár rovatának vezetője Andresz Katinak és Dolmány Attilának adhatta át a nyerteseknek járó üveg díjat.

     Kiadó: Szinkronikum Egyesület

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.