OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 19. péntek
Ismertető


2018. szeptember 24., hétfő 16:32

A Fidesz-frakció közleménye
    Budapest, 2018. szeptember 24., hétfő (OS) - A szocialistáknak kellene elszámolni az egészségügy leépítéséért – Reagálás Korózs Lajos (MSZP) és Szabó Tímea (Párbeszéd) nyilatkozatára

    A szocialistáknak kellene inkább elszámolniuk azért, hogy leépítették az egészségügyet. Kormányzásuk alatt utcára tettek és elüldöztek több ezer egészségügyi dolgozót, megalázóan alacsony bérért dolgoztatták az ápolókat és az orvosokat, és nemhogy népegészségügyi programot nem indítottak, hanem még fizetőssé is akarták tenni az egészségügyet, valamint leépítették a betegellátást.
A Fidesz-KDNP 2010 óta pótolja az egészségügytől korábban elvett pénzeket, a kórházfejlesztésekkel és a célzott szűrésekkel folyamatosan segíti a betegellátás eredményességét. A béremeléseknek és kiszámíthatóbb életpályának köszönhetően jelentősen emelkedett a végzős orvosok száma, és nyolc éve egyre kevesebben vándorolnak el az ágazatból.  2016-ban feleannyi magyar orvos sem kért külföldi munkavállalási engedélyt, mint a szocialisták idején.
    
     Kiadó: Fidesz-frakció

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.