OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 20. szombat
Ismertető


2018. október 10., szerda 10:28

A Legfőbb Ügyészség közleménye (1. rész)
    Budapest, 2018. október 10., szerda (OS) - Az ügyészi közérdekű keresetindítás hatékonysága azért kiemelkedő, mert az ügyészi kereset alapján hozott bírói ítélet hatálya minden fogyasztóra kiterjed. Az ügyészség a közérdekvédelmi hatáskörében eljárva kiemelt figyelmet fordít a fogyasztói jogok érvényesülésére, szükség esetén fellép a fogyasztók érdekeinek védelmében. E feladatát nemcsak a fogyasztóvédelmi hatóság határozatai törvényességének ellenőrzése útján, hanem közérdekű per megindításával – általános szerződési feltétel tisztességtelenségének megállapítására irányuló, illetve fogyasztóvédelmi kereset előterjesztésével – gyakorolja.

    Mint ahogyan arra Dr. Polt Péter legfőbb ügyész a 2017. évi országgyűlési beszámolójában kitért, tavaly az ügyészség az általános szerződési feltételek tisztességtelensége miatt – elsősorban utazásszervezéssel, ingatlanközvetítéssel, internetes kereskedelemmel foglalkozó gazdálkodó szervezetekkel szemben – 42 keresetlevelet nyújtott be. Kiemelendő ebben a körben az is, hogy az ügyészség 56 esetben – döntő többségében eredményessé vált – perelhárító intézkedést alkalmazott, biztosítva ezzel az általános szerződési feltételek tisztességtelen voltának gyors és hatékony kiküszöbölését.

Mindezen túl – a fogyasztók széles körét érintő jogsértés miatt – a tavalyi évben 2 fogyasztóvédelmi keresetet is benyújtott az ügyészség.
    
     Kiadó: Legfőbb Ügyészség

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.