OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 20. szombat
Ismertető


2018. október 16., kedd 09:22

Az MSZP Országos Központjának közleménye (1. rész)
    Budapest, 2018. október 16., kedd (OS) - Hogyan tudja megvédeni állampolgárait a magyar kormány?

    A magyar állampolgárság könnyített megszerzésének ügye az egy nemzethez tartozás jelképeként szimbolikus jelentőségre tett szert. Ezért az MSZP - korábbi álláspontját felülvizsgálva - támogatta 2010 májusában a könnyített honosítási eljárást lehetővé tévő törvény elfogadását. Ugyanakkor több alkalommal felhívtuk a figyelmet a törvényjavaslat beterjesztésének rossz időzítésére, illetve a szomszédos államokkal történő konzultációk
elmaradására.

A törvény elfogadása után a megfelelő biztonsági elemek beépítése és figyelembe vétele nélkül vágott bele a kormány annak végrehajtásába. Ennek köszönhető, hogy számos visszaélés történt a pénzért árult magyar állampolgárságok ügyében és több tízezren tehettek állampolgársági esküt hamis dokumentumok alapján, amire szintén többször felhívtuk a kormány figyelmét.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes többször, így például 2015. augusztusában a Magyar Országgyűlésben arra biztatta a kárpátaljai magyarokat, hogy vegyék fel a magyar állampolgárságot, mert "csak akkor vannak biztonságban, ha van magyar útlevelük". Sajnos az elmúlt napok ezzel szemben azt bizonyítják, hogy ma Kárpátalján csak az van biztonságban, akiről még nem derült ki, hogy rendelkezik a magyar állampolgársággal.

     Kiadó: MSZP Országos Központ

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.