OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 19. péntek
Ismertető


2018. november 8., csütörtök 13:50

A Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesületének (VGYKE) közleménye
    Budapest, 2018. november 8., csütörtök (OS) - A VGYKE rendhagyó segédeszköz bemutatója   A Vakok és Gyengénlátók Közép- Magyarországi Regionális Egyesületének Roadshow Csapata különleges helyszínen rendezett rendhagyó segédeszköz bemutatót. Vendéglátónk ezúttal a Vakok Általános Iskolája és Szakiskolája, másnéven a Vakoda volt.

    
Fodor Ágnes VGYKE elnöke: Rendhagyó módon tartottuk ezt a speciális eszközbemutatót, hiszen nem csak érdekes segédeszközökkel találkozhattak az érdeklődő diákok. Megismerkedhettek a gyógymasszázs pozitív hatásaival is, kérdezhették ügyfélszolgálatos kollégáinkat az aktuális pályázati lehetőségekről, és megismerhették vakvezető kutyás civil szervezőnket is.

A Láthatár Bolt kínálatából nagyon népszerű volt a beszélő vérnyomásmérő, és a beszélő óra, ezeket ki is próbálhatták a gyerekek. Bizony, a sok használattól le is merült a vérnyomásmérő, a nap végére elemet kellett cserélni.
Gyógy- és nyirokmasszőrünk korábban a Vakoda tanulója volt. Vállalásaink egyike volt a 15 perces irodai masszázs, ezt is ki lehetett próbálni.
Zuglói civilszervezőnk is nagy segítségünkre volt Gandhi vakvezető kutyájával. Igen izgalmas és érdekes dolgokat tudhattak meg a gyerekek. Nagy népszerűségnek is örvendhetett Gandhi, de ő is elfáradt a nap végére.

Ezúton is köszönjük  a Vakoda meghívását, nagy örömmel és élvezettel végeztük munkánkat!

További információk:
http://www.vgyke.com/intezmenyeknek-nyujtott-szolgaltatasok/erzekenyites/

VGYKE
Sajtóiroda

     Kiadó: Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete (VGYKE)

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.