OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 19. péntek
Ismertető


2018. november 12., hétfő 12:34

A Göncz Árpád Alapítvány közleménye
    Budapest, 2018. november 12., hétfő (OS) - Magyar Lászlóra Afrika-kutatóra emlékeznek születése 200. évfordulóján. 1818. november 13-án született Magyar László utazó, Afrika-kutató, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. A születése 200. évfordulójának megünneplésére létrejött Emlékbizottság több megemlékezést szervez ebből az alkalomból.

    A Szombathelyen 1818. november 13-án született Magyar László Fiuméban folytatott tengerésziskolai tanulmányok után, 1843-ban tengerészkadétként egy osztrák postahajón jutott Brazíliába. Különböző hajókon szolgálva, a Karib tengertől Indiai partjaiig járta az óceánokat. Ezután fordult érdeklődése Afrika felé. 1848 és 1856 között három nagy utazást tett a mai Angola területén. Bié-i utazásán bejárta többek között a Kongó és Zambézi folyók vízgyűjtő területét, majd a Cubango folyó és Okavango mocsárvidékét. Kutatási anyagait, útleírását, az általa bejárt földekről készített térképeit hazaküldte a Magyar Tudományos Akadémiának, amely 1858-ban levelező tagjává választotta, és művét 1859-ben kiadta "Magyar László dél-afrikai utazásai" címmel. A mű rövidesen német fordításban is megjelent. Az Afrikában negyvenhat évesen elhunyt kutató emlékére szülővárosában és Dunaföldváron szobrot állítottak,  több iskola viseli nevét.
Az évforduló alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián hazai és külföldi kutatók részvételével tudományos konferenciára kerül sor, az MTA Könyvtár és Információs Központ valamint Angola budapesti nagykövetsége szervezésében. Részletek: https://konyvtar.mta.hu/
    
     Kiadó: Göncz Árpád Alapítvány

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.