OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 17. szerda
Ismertető


2018. november 18., vasárnap 18:53

A Budapesti Ügyvédi Kamara közleménye
    Budapest, 2018. november 18., vasárnap (OS) - A több mint nyolcezer fővárosi tagot egybefogó szakmai önkormányzati köztestület, a Budapesti Ügyvédi Kamara dr. Tóth M. Gábor ügyvédet választotta meg elnökévé november 16-án a korábbi három cikluson át elnöki tisztet betöltő és ezen a választáson már nem indult dr. Réti László utódaként a következő négy évre.

    A negyvenöt éves új elnök - főleg büntetőügyekkel foglalkozó ügyvéd - miként az új főtitkárrá választott, vele kortárs dr. Gyalog Balázs - korábban is vezető választott tisztségeket töltött be a kamara életében.

A kamarai tisztújításon két elnökjelölt közül választhatott a tagság. A megfigyelők szerint egy eszközeiben újszerű, informatív és korrekt kampány lezárása után a másik jelöltet, dr. Németh Zsoltot a kamara elnökségének tagjává választották.

Nyilatkozatában az új elnök hitet tett az ügyvédi hivatásrend egysége, a szakmailag magas szintű és morálisan kikezdhetetlen ügyvédi működésre való feltétlen törekvés mellett. Hangsúlyozta: az ügyvédség az igazságszolgáltatás rendszerének nélkülözhetetlen, egyben nagyon sajátos, szuverén szervezete. Ezen jellemzői - amelyek a jogkereső állampolgárok számára alapvetően fontos bizalmi tényezők - az ország demokratikus berendezkedésének és működésének elengedhetetlen feltételei.

     Kiadó: Budapesti Ügyvédi Kamara

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.