OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 20. szombat
Ismertető


2018. november 25., vasárnap 17:33

A Virágozz és Prosperálj Alapítvány közleménye
    Budapest, 2018. november 25., vasárnap (OS) - Közel 100 pedagógus, gyógypedagógus és iskolapszichológus vett részt azon a konferencián, ami a tanárokat, szülőket és diákokat egyaránt sújtó iskolai agresszió megfékezésének lehetőségeit tárgyalta a Virágozz és Prosperálj Alapítvány szervezésében.

    Általánossá vált egymás elfogadásának hiánya. A konferencia szervezői ezért a megoldásokra helyezték a hangsúlyt. Novák Ferenc tanár röviden elkülönítette a testi okokra visszavezethető okokat, majd vázolta, hogyan szüntethető meg egy gyerek agresszív viselkedésmintája úgy, hogy a "megmentésén" keresztül a közösség is fellélegezzen.

Hír Tibor tanár arról beszélt, hogy a szabályok tiszteletben tartásának oktatása hogyan vezetett iskolájában a gyerekek egymás iránti megbecsüléséhez és békés iskolai légkörhöz. Bemutatta iskolai kódexüket is.

Nemere István író előadásában kitért arra, hogy az olvasás a műveltség gyarapítása mellett azért is fontos, mert aki sokat olvas, annak kimutathatóan fejlődik asszociációs képessége, gondolkodása. Mondandója második felében írásai hőseivel foglalkozott.

Végül rendhagyó bemutató órát tartottak, az Iskolai Elfogadás Program első foglalkozását úgy, hogy az osztály szerepét a pedagógus hallgatóság töltötte be. Mivel az Iskolai Elfogadás egy etikai megközelítésű pedagógiai program, ezért a "Mire jók a szabályok?" témájú foglalkozáson Az út a boldogsághoz alapelveit bemutató rövid oktatási célú videók közül a "Ne tégy semmi törvényellenest!" vetítették le.

Képek és további információ: +3670 7761917

     Kiadó: Virágozz és Prosperálj Alapítvány

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.