OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 20. szombat
Ismertető


2018. november 29., csütörtök 17:24

Szanyi Tibor EP-képviselő közleménye (1. rész)
    Budapest, 2018. november 29., csütörtök (OS) - Szanyi Tibor: A Gruevszki-botrány Orbán újabb Európa-ellenes provokációja

        Az Európai Parlament plenáris ülése ma meggyőző többséggel megszavazta az a jelentést, amely Macedónia (volt Jugoszláv Köztársaság) EU-felkészülési folyamatát értékeli, s ennek kapcsán - a szocialista és zöldpárti frakciók szövegjavaslatát elfogadva - súlyos bírálattal illeti a magyar kormányt a Gruevszki-ügyben folytatott eljárása miatt.
     Az EP-határozat leszögezi, hogy az ország demokratikus jogállam, amelynek törvényes bírói ítélete elől Magyarországra szökött és ott menedékjogot élvező volt macedón miniszterelnököt jogellenesen segítették a magyar hatóságok és felszólít a jogszerűen elítélt volt politikus mielőbbi, a nemzetközi jog előírásainak megfelelő kiadatására.
     A határozatot támogatta Szanyi Tibor, az MSZP alelnöke és a párt EP-delegációvezetője is, aki a jelentés vitájához fűzött írásbeli felszólalásában leszögezte: "Orbánnak ez, a nemzetközi és az EU jog teljes semmibevételét tükröző példátlan provokációja tudatosan kárt okoz közös európai érdekeinknek azáltal, hogy szembe megy az EU kül-és biztonságpolitikája, valamint bővítési politikája keretében együtt meghozott döntéseink egész sorával."


     Kiadó: Szanyi Tibor EP-képviselő

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.