OS Országos Sajtószolgálat
2018. december 18. kedd
Ismertető


2018. december 5., szerda 13:59

Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatalának közleménye (2. rész)
    Budapest, 2018. december 5., szerda (OS) -

    Semmiféle pénzügyi veszteség nem érte, nem érthette a fővárost, "akik ezt harsogják, magukból indulnak ki, hiszen a 2010 előtti városvezetés kötött hátrányos és káros szerződéseket", például az Alstommal – jegyezte meg. Úgy fogalmazott: Tarlós István a megoldások embere, amióta ő vezeti Budapestet, minden projekt sikeresen befejeződött, a főváros saját erejéből vagy az állammal összefogva. Hangsúlyozta: a fővárosi elektronikus jegyrendszert is be fogják vezetni, a MÁV-ot és a Volánt is magába foglaló nemzeti platformhoz csatlakozva, így az komplexebb, a budapestiek számára kényelmesebb rendszer lesz. Bagdy Gábor gazdasági főpolgármester-helyettes a sajtótájékoztatón kitért rá: a projekt során két szerződést kötöttek, a Főváros az EBRD-vel szerződött a finanszírozásról, a BKK pedig szállítói szerződést kötött a Scheidt&Bachmann német céggel. Hangsúlyozta: a főváros azokkal a kérdéskörökkel foglalkozott, amelyek előbbihez kötődtek. A BKK 2017 nyarán arról tájékoztatta a Fővárosi Közgyűlést, hogy a projektben késedelem van, amelynek oka, hogy objektív műszaki körülmények és a jogszabályi keretek megváltoztak, a lehívási határidőt pedig 2018 végéig hosszabbították meg.

     Kiadó: Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.